|
Sárisápon a Művelődési Ház színháztermében február 27-én, szombaton
25. alkalommal rendeztek borversenyi ünnepélyes eredményhirdetést, amelynek szervezője a 215 fős tagsággal rendelkező Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete volt.
A határon és Pest megyére is átnyúló térségi borversenyre csütörtökön lehetett nevezni. 31 település 147 bortermelőjének 346 bormintája indult a versenyen.
A zsűrizésre pénteken került sor. Az 5 x 3 tagú zsűri elnöke Dezsényi Ágnes, a HILLTOP NESZMÉLY egykori borásza volt, tagjai pedig: Geönczeöl Attila, Kormos Károly, és Benyó Mihály Garamkövesdről, Halász Zsolt Karváról, Árendás Zsolt Muzsláról, Szabó József és Niezl József Nemcsényből, Vikukel László és Dr. Bognár Ferenc Esztergomból, Csiha Attila és Szivek Péter Kesztölcről, Mátyus Imre Szomorról, Emmer Szabolcs és Segesdi Nóra Dunaszentmiklósról.
A szombati ünnepélyes eredményhirdetésen tíz település polgármestere, jegyzője, alpolgármestere és országgyűlési képviselők jelentek meg, akik a saját településükről érkezett és legjobb eredményt elért borásznak különdíjat is hoztak magukkal.
Sárisápon a BORVERSENY egyben a szakma és a kultúra napja is. A nagy esemény résztvevői nyitányként közösen énekelték el a rendező egyesület himnuszát, a BORDALT Kanóczki János tangóharmonika kísérete mellett. Már hagyomány, hogy sárisápi szereplők köszöntik műsorukkal a vendégeket. Mivel a borverseny nemzetközi volt, ezért a szereplőgárda is idén az volt, ugyanis a párkányi KISBOJTÁR NÉPTÁNCEGYÜTTES tette igazán színessé a programot. Fellépett továbbá ifj. Macza Péter két szólóénekkel is és ifj. Tóth György szavalattal. A rendezvény végén a résztvevők együtt énekelték el a bányászhimnuszt.
A rendezvény hivatalos részének első felében a megjelentek visszaemlékeztek a sárisápi 25 éves borászkodás múltjára Stikker László, a Művelődési Ház alapításkori igazgatója segítségével. Ezt követően a régi borászok arcképeinek kivetítése mellett Kollár Károly sárisápi polgármester emléklapot és gravírozott poharat adott át az azóta elhunyt borászok családtagjainak, valamint a még élőknek, összesen 84 személynek.
A rendezvényen felszólalt és köszöntötte a megjelenteket Nyergesi Rezső, a VINUM ISTER-GRANUM REGIONIS BORLOVAGREND nagymestere. Majd Vikukel László, a zsűri második embere értékelte a versenyző borokat és ismertette a zsűri közösen kialakított véleményét. A BORVERSENY eredményének kihirdetése során 22 arany-, 76 ezüst- és 86 bronzérem, valamint 61 elismerő oklevél került kiosztásra a versenyző 199 fehér-, 110 vörös-, 33 rozé- és 4 sillerbor között.
Champion díjat nyert a sárisápi Motesiczki Ottó 2008-as évjáratú jégbora. A borversenyről a legtöbb érmet Solymosi Attila pilisvörösvári borász vitte el.
A kiosztott 22 aranyérmet a következő borászok borai szerezték meg: Solymosi Attila 3, Vitek János 2, Varga Zoltán 2, Motesiczki Ottó, Nizl József, Hacskó György, Szórád Ágoston, Góra Ferenc, Valkovics Ferenc, Varga Fábián, Balog János, Hudák József, Gurgulits Mihály, Benyó Mihály, Simon Sándor, Czuth János, Barics László, ifj. Gódor István 1-1.
Az aranyéremben részesült borászok alkalomra készült gravírozott poharakat kaptak a borbarátnőktől az oklevél mellé.
A díjak kiosztását vacsora, majd borkóstoltatás, szakmai beszélgetés és vidám nótázás követte.
A borversenyről készült fotók megtekinthetők a Galériában.
Pontszámok
Schummel Tamás
Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete elnöke |